Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

"Legyünk olyanok, mint az éhes cápa"

2014. november 7. 8:48

A Győri Audi ETO szombat délután a Viborg együttesét fogadja a Bajnokok Ligája 4. csoportkörében. A találkozó előtt Ambros Martín és Macarena Aguilar nyilatkozott.

"Legyünk olyanok, mint az éhes cápa"
Hatalmas kihívással kellett megküzdenie a Győr vezetőedzőjének a harmadik, Viborg elleni BL-csoportmeccsen, hiszen a csoportkör legnehezebb ellenfelének ítélt csapat otthonába utazik három játékost nélkülözve.

Susan Müller és Orbán Adrienn sérülés, Görbicz Anita pedig áldott állapota miatt nem játszhatott Viborgban. Ambros a mérkőzés előtti héten nemcsak a fizikai és taktikai felkészülésre helyezett nagy hangsúlyt, hanem a pszichológiaira is, hiszen most kellett igazán megmutatkoznia az ETO nagybetűs CSAPATJÁTÉKÁNAK.

A feladatot láthatóan csodálatosan megoldották a lányok, hiszen esélyt sem adtak a dánoknak a győzelemre. "A vasárnapi meccs valóban a csapatjáték mintaiskolája volt” – mesélte örömmel a vezetőedző. „Kölcsönöztem egy hasonlatot a háromszoros olimpiai bajnok vízilabda kapitánytól, Kemény Dénestől, és azt mondtam a lányoknak, hogy legyünk olyanok, mint az éhes cápa: ha kitörik egy fogunk, nőjön a helyére egy új fog, és űzzük-hajtsuk az ellenfelet, mintha a zsákmányunk lenne. A lányok kiválóan teljesítettek, mindenki hozzátett egy szeletet a győzelemhez. Borzasztóan örülök, hogy a rutinosabbak mellett a fiatal játékosoknak is lehetőségük van megmutatni az oroszlánkörmüket: az előző BL-meccsen Planéta Szimonetta és Anna Szen remekelt, most Korsós Dorina játszott kiválóan, tehát nagyon bizakodó vagyok a jövőt illetően.”

Azóta úgy tűnik, hogy a cápa egyik foga visszanőtt, hiszen Susann Müller már pályára lépett szerdán Siófokon, sőt, a szerdai meccsen hátfájás miatt kispadozó Heidi Løke is jól van már, így reméljük, hogy a zsákmánynak most sem lesz esélye a túlélésre.

Sokan értetlenül fogadták a spanyol válogatott irányító: Macarena Aguilar nyári leigazolását az ETO-ba, pedig ő tudta, miért hívta a kétszeres BL-győztes csapat. „Amikor Ambros felhívott nyár elején, hogy szívesen látna a győri csapatban, elárulta nekem, mi áll a meghívásom hátterében. Nem kis feladat ez számomra, ezt már akkor éreztem. Hiszen Görbe a világ legjobb irányítója, utánozhatatlan játékintelligenciájával, játékstílusával, így igencsak össze kell kapnom magam, ha a nyomába akarok érni. Most, hogy Misivel ketten maradtunk az irányító posztra, kicsit érzem is a nyomást a vállamon, de örömmel állok elébe, és mindent megteszek, hogy gólokhoz és győzelmekhez segítsem a csapatot” – vallotta Macarena.

Kíváncsiak voltunk, hogyan látja a csapatot néhány hónap után: „Az ETO legnagyobb erőssége szerintem az, hogy nagyon egységes, és sokoldalú játékra képes. Minden játékos egyformán fontos, a meccs minden pillanatában segítjük egymást, és az ellenfél bármilyen játékára képesek vagyunk gyorsan és hatékonyan reagálni.”

Maca a Viborg elleni visszavágóra való készülésről is mesélt: „Szerintem most az a fontos, hogy ne a vasárnapi győzelmünk tudatában készüljünk a visszavágóra, hanem képesek legyünk azt teljesen új meccsként kezelni. Igaz, hogy megnyertünk kint egy fontos csatát, de biztosra vehetjük, hogy a dánok győzni jönnek Győrbe. A vasárnapi meccset biztosan megnézzük majd a csapattal, kielemezzük a hibáinkat, főleg a második félidő hullámvölgyét, és igyekszünk majd kijavítani azokat, hogy ezt a két pontot is itthon tartsuk” - mondta.

Forrás: www.gyorietokc.hu



Bajnokok Ligája, C-csoport, 4. forduló

Győri Audi ETO KC - Viborg HK
2014. november 8. (szombat), 16.00, Győr, Egyetemi Csarnok
Játékvezetők: Diana-Carmen Florescu, Anamaria Stoia (románok)
ÉLŐben: DIGIsport1

Bajnokok Ligája, a C-csoport állása
1.Győri Audi ETO KC Győri Audi ETO KC3300100-69316 pont
2.Viborg HK Viborg HK320188-73154 pont
3.RK Lokomotiva RK Lokomotiva301270-86-161 pont
4.IK Sävehof IK Sävehof301275-105-301 pont

A csoport másik mérkőzése:

RK Lokomotiva - IK Sävehof
2014. november 9. (vasárnap), 17.00, Zágráb, Sportcsarnok
Játékvezetők: Viktorija Kijauskaite, Ausra Zaliene (litvánok)
ÉLŐben: www.ehftv.com

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi